10.Rész

Olyan, boldog lettem, hogy mind a kettőjüket megöleltem és ugrálni kezdtem velük.  A nagy örömben még Zico kapott egy puszit is az arcára, amit ahogy megtettem már meg is bántam kicsit és zavarba jöttem..
- Csajok, nem lenne kedvetek eljönni velünk a próbára?-Zicon nagyon látszott, hogy szeretné, így nem tudtam neki nemet mondani, és Jiyoon szeme is felcsillant.
- Persze, ha nem zavarunk…- mondtuk egyszerre Jiyoonnal.
Megkerestük, a többieket és felkerekedtünk a próba helyszínére. Odaérve, egy nagyobbacska épületet láttam, de mégse túl modern, amikor viszont beléptünk, a lélegzetem is el ált olyan szép volt.
Rengetek virág volt a hallban, ami nagyon megfogott, és akár egésznap elnézegettem volna őket. Azt vettem észre, hogy Taeil nagyon csápol nekem, hogy menjek oda hozzájuk. A földszinten maradtunk és egyik ajtóra mutattak, gondoltam biztos ott lesz a próbájuk.
- Még el kell intéznünk pár dolgot, de 10 perc és itt vagyunk. – mondta Taeil nagyon komolyan, ami már egy kicsit ijesztő volt.
- Oké, akkor benn várunk titeket. –válaszoltam, nekik elég gyanakvóan, mint aki tudja, hogy mesterkednek valamiben.
Megindultunk Jiyoonnal az ajtó felé és belépve B-Bombot láttuk, aki éppen új lépéseken dolgozhatott, mivel mikor bementünk igen csak próbált.
- Hát tE? Nem dolgotok van?- dadogtam a szívem majd kiugrott, de tudtam, hogy itt az alkalom, amire vártam.
- Nem, nekem nincs. - a válasz elég semleges hangnemben érkezett.
- Beszélhetnénk akkor egy kicsit? – félve érdeklődtem alig tudtam hangot kipréselni magamból.
- Mit szeretnél, hallgatlak? – érzelem mentesen beszélt velem, kezdtem úgy érezni, hogy lehet mégis csak tévedtem.
- Én kimegyem, nem zavarok. – vágott közbe Jiyoon mire válaszolhattam volna már be is tette maga mögött az ajtót.
Vettem egy mély levegőt és belekezdtem a mondandómba, igaz féltem mi lesz belőle, de már itt az ideje tudnom kell mi is folyik itt.
- Pár napja, mikor volt az a kis vitám Kyunggal , és a te szobádban takarítottam valaki szép dolgokat mondott nekem, és szerintem az te voltál!-  határozottan kimondtam, de egyre feszültebb lettem és már mindenem remeget, hogy most mi lesz a válasz.
- Szóval rájöttél a titokra. – az a határozottság, ami áradt belőle, még ijesztőbbé tette az egész helyzetet. 
- Igen, rá, de miért nem akartad, hogy tudjam, hogy te vagy az?- zavarba voltam, de nem is értettem miért, csak azt, hogy a szívem mindjárt kiugrik a helyéről annyira hevesen vert.
Se szó se beszéd, csak elindult felém, én meg valamiért hátrálni kezdtem, de a fal megállított. Már csak egy leheletnyi távolság volt köztünk, amikor a többiek berontanak az ajtó, és B-Bomb távolabb lépet tőlem.

9.Rész

Nem akartam mindenki előtt lerendezni, ezt az egészet.  Úgy döntöttem, majd később kiderítem.
- Mielőtt elfelejteném, hogy holnap délután indulunk. – kezdte el mondani Zico ugrálva.
- Komolyan?- meredtek ki a szemeim.
- Igen, szóval még ma este pihenni kell, de én nem fogok. Ki tart velem kiadni a boldogságát a világnak?
Mindannyian egyhangúan igent mondtunk, és nagy gyorsasággal szétszéledtünk, hogy átöltözzünk egy kicsit szerintem versenyeztünk.  Nem céltudatosan mentünk, csak kóvályogtunk minden fele a városban és kiabáltuk, ami éppen eszünkbe jutott.  Nevettünk saját magunkon, de éreztem egy kis zavartságot magamon, és ha egy személy a közelembe jött ez csak erősödött, de nem engedtem, hogy ezen járjon az eszem. Majd hazaérve mindenki ment pihenni mivel másnap hosszú nap elé néztünk.
A nagy nap reggelén korán kipattantam az ágyból és neki álltam pakolni, lelőni nem lehetett, olyan boldog voltam. Mivel mindenki aludt próbáltam csendben tenni-venni. A nagy pakolásba azt vettem észre, hogy valaki megölel, sikeresen sikítottam, de hála még Zico időben szólt így azért nem adtam el az egész házat.
- Zico a szívem megállt hirtelen az ijedségtől ilyeneket ne csinálj oké? Miért jöttél mit szeretnél?- a szemeim kimeredtek rá és a nagy gomb szemeibe nézve egy szempillantás alatt elrepült a haragom.
- Nem akartalak megijeszteni, biztos nem tiszta a lelkiismereted azért ijedtél meg. - nevetett, de nagyon gonoszan, és elég sejtelmesen. Köszönni mivel halottam, hogy kotorászol, mint egy kicsi cuki hörcsög a ketrecébe az élelem után, csak te éppen ruhák után gondolom.
- Ez így igaz, köszi, hogy egy hörcsögre emlékeztetlek. - szakadtam a nevetéstől.
- Nincs mit, akkor én megyek nem is zavarlak tovább, készülődj csak.
Zico elment, és akkor jöttem rá, hogy ezt el kell mondanom Jiyoonnak, rohantam is a telefonomhoz és hívtam.
- Szia Jiyoon képzeld, el a fiúk mennek koncertezni és én is velük megyek. – támadtam le a telefonba és csak mondtam, belefojtva a szót.
- Az nagyon jó, akkor minden rendbe jött, ennek örülök, de ne haragudj, le kell tennem, mert dolgozom, majd később beszélünk.
Letettem a telefont és tettem tovább a dolgomat, mikor elérkezett az idő elindultunk a szálláshelyre, hogy holnap tudjanak még próbálni, pontosan, mi hogyan is lesz.  A szálloda ellőtt nagyon sok rajongó várta őket, a szám is nyitva maradt mikor megláttam mennyien vannak. A biztonságiak alig tudták őket bevezetni a szálláshelyre.  Felmentünk a szobákba mikor megláttam majdnem elájultam olyan szép volt. Az ajtón belépve egy hatalmas szoba tárult elém, szép barackszínűre festve nagy francia ággyal és fotelekkel nagyon hangulatos és szép is volt egyben.
A fiúk a szomszédban, olyan ricsajt csaptam, mintha gyerekek lennének. Hirtelen azt vettem észre, hogy kopognak és, ahogy kinyitottam   Jiyoon állt ott a szám is nyitva maradt.
- Csukd be a szádat, mert még a végén úgy marad.
-Hát te, hogy kerülsz ide?- érdeklődtem finoman.
- Általam. mondta egy hang aki Zico volt hatalmas mosollyal az arcán.
-De, hogyan? Miért?- tettem fel sorban a kérdéseket.
- Elintéztem, nem kell megköszönni nagyon szívesen.- mosolygó fejjel mondta.

8.Rész

Egész végig, míg a munkámat végeztem, gondolkodtam ezen a mai napon, de nem jutottam magammal semmire, de hirtelen telefoncsörgés megzavart és idegen szám volt, így bátortalanul, de beleszóltam.
- Halo?
- Szia, Miyako ! Jiyoon vagyok, új számom van, mentsd el. - nagy boldogságot éreztem a hangjából és ez megnyugtatott, hogy legalább vele minden rendbe van.
- Szia! Hogy vagy? Lehet, hazamegyek és keresek otthon munkát, nekem ez nem megy tovább.
- Én jól vagyok, találtam munkát és nagyon tetszik, gyerekekre kell vigyáznom.  Miért mi baj?
Elmeséltem neki, ami azóta történt, hogy beszéltünk.  A sírás kerülgetett, de próbáltam magamat tartani, de nem sikerült.  Meg hozzátettem, hogy milyen kellemetlen helyzetekbe hoztam magamat és, hogy ez milyen rossz érzés volt.
- Én, azt gondolom, hogy ne hozz meg egy, olyan döntést elhamarkodottan, amit később megbánhatsz.  Nem lehet, hogy túlságosan felfújod a dolgot?
- Nem, fogom, de még gondolkodom, rajt megígérem, viszont vagy egy személy, akit nagyon nehéz lenne itt hagynom, mert sokat jelent nekem.  Nem hiszem.
- A rejtélyes szerelem, bárki is legyen az, ha tényleg fontos, akkor ne bántsd meg azzal, hogy ott hagyod.  Most mennem, kell segíteni, de majd még beszélünk, kitartás minden rendbe fog jönni. Szia! Puszi.
- Rendben, mindenkit puszilok. szia!
Volt egy olyan érzésem, hogy csak mondta, hogy mennie kell, de ráhagytam, közben befejeztem a munkát, és elindultam a szobám felé.  A csendet az törte meg, hogy valaki a nevemet kiabálja, jó hangosan. Megfordulva Zicot látom, ahogy integet nekem, hogy menjek, oda hozzá. Lassú mély léptekkel közeledtem semmi életkedvem nem volt.
- Miyako , képzeld, bejelentették az első hivatalos koncertünket, és tudod mi a legjobb az egészben?- ragyogtak a szemei a boldogságtól.
- Ha elárulod, akkor megtudom.! – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de ahogy Zicot elnéztem már jobban éreztem magamat.
- Megengedték, hogy vigyünk egy plusz embert, és a fiukkal közös megegyezés után arra jutottunk, hogy te lennél az a valaki.
- Én?- néztem meglepetten, és a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni, mint máskor. Hirtelen el is felejtettem, ami történt.
- Persze, te mindent megteszel értünk és ezt szeretnénk neked honorálni.
Azt vettem észre, hogy hátulról a nyakamba ugranak többen és láttam, hogy jönnek a többiek és nagy mosollyal néznek rám, ez az érzés megfizethetetlen. „ Jönnöd kell velünk!” Hallottam folyamatosan, és a sírás kerülgetett, zavart voltam, végképp nem tudtam mit akarok most.
- Meg kell ünnepelni, ezért arra gondoltunk, hogy csapunk egy kis kerti bulit, és megmutatjuk neked, hogy mi, hogy tudunk főzni. – nagy dicsekedve mondta B-Bomb.
-  Ez érdekesen hangzik, és kíváncsivá tettetek. - Fiúk, ha már így együtt vagyunk, kérdezhetek tőletek valamit?
- Igen, mondjad, csak hallgatunk. – vágta nagy vígan P.O.
- Mikor takarítottam B-Bomb szobáját és eléggé rossz kedvem volt valaki szép dolgokat mondott és azt szeretném, megtudni, hogy ki volt az. Nem árulná el az, aki volt?
Egy perc csend következett be, majd hirtelen egy ember volt, aki komolyan a szemembe nézett ekkor már tudtam, hogy ő volt az.

7.Rész.

Biztos félóráig ültem a konyhában és néztem ki a fejemből és töprengtem, miért is csináltam ezt?! Arra lettem figyelmes, hogy valaki megkocogtatja a vállamat.:
- Miért lett Kyung ilyen mérges?- kérdezte egy mély hang és , ahogy hátra fordultam láttam ,hogy P.O áll mögöttem.
- Igazából én se tudom csak azt kérdeztem meg tőle, hogy miért olyan letört. – motyogtam .
- Még nekünk se mondta el és ugyan így viselkedik a többiekkel szembe is .  Majd ha lenyugszik, akkor remélem, elmondja, mi is bántotta ennyire.  Egyúttal szeretnék az ő nevében bocsánatot kérni, és megköszönni, hogy törődsz velünk.- zavartság látszott az arcán
- Nem, kell, én már csak ilyen vagyok, és szeretek segíteni másokon. Most ha nem haragszol megyek, teszem a dolgomat, addig is elterelem a figyelmemet.
- Rendben.- ahogy rám kacsintott elmosolyodtam magamat, mert vicces feje volt.
- Ezt a Miyát jobban szeretem!

-Miya….-motyogtam és a szemeim könnybe lábadtak.
P.O megölelt és az a melegség, ami áradt belőle még jobban arra kényszerített, hogy sírjak.  De egyben nyugodtságot is éreztem.
- Bármi rosszat is mondtam bocsánat, nem szerettelek volna még jobban megbántani.
-A szüleim szólítottak Miyának. – mondtam alig hallhatóan.
- Sírd csak ki magadat, megnyugszol. –egyre szorosabban ölelt már nagyon zavarba ejtő volt, de most nem igazán tudtam ezzel foglalkozni.
Megtörölgettem a szememet és próbáltam értelmes képet vágni, és nem olyat, mint aki éppen elásná magát szomorúságában.
- Most már tényleg megyek, mert így nem jutok semmire és ráadásul téged zaklatlak, a hülyeségeimmel.
- Ne, mondd ezt nem igaz, inkább örülök, hogy megbízol bennem, és megosztasz velem ily dolgokat.
Felálltam és elindultam fel fele a lépcsőn, majd bementem B-Bomb szobájába, ott kezdtem a takarítást. Az járt a fejemben biztos jó ötlet volt-e, hogy ide jöttem és, hogy maradni akarok-e egyáltalán? Még az is lehet, hogy mégse kellett volna ezt a munkát elvállalnom?!.
- Úgy elgondolkodtál, hogy még a kezed is megállt?! – szólt egy rekedtes hang.  –Ne fordulj meg, csak annyit mondanék, hogy ne szomorkodj, az árt a szépségednek. Minden rendbe jön, csak higgy benne.
Mire hátra néztem, már eltűnt, nem tudom melyik fiú volt, de belém látott. Kifutottam a szobából, de már nem volt sehol, és gondolkodtam, de nem jöttem rá kilehetett az. Mindenesetre köszönöm bárki is voltál.