7.Rész.

Biztos félóráig ültem a konyhában és néztem ki a fejemből és töprengtem, miért is csináltam ezt?! Arra lettem figyelmes, hogy valaki megkocogtatja a vállamat.:
- Miért lett Kyung ilyen mérges?- kérdezte egy mély hang és , ahogy hátra fordultam láttam ,hogy P.O áll mögöttem.
- Igazából én se tudom csak azt kérdeztem meg tőle, hogy miért olyan letört. – motyogtam .
- Még nekünk se mondta el és ugyan így viselkedik a többiekkel szembe is .  Majd ha lenyugszik, akkor remélem, elmondja, mi is bántotta ennyire.  Egyúttal szeretnék az ő nevében bocsánatot kérni, és megköszönni, hogy törődsz velünk.- zavartság látszott az arcán
- Nem, kell, én már csak ilyen vagyok, és szeretek segíteni másokon. Most ha nem haragszol megyek, teszem a dolgomat, addig is elterelem a figyelmemet.
- Rendben.- ahogy rám kacsintott elmosolyodtam magamat, mert vicces feje volt.
- Ezt a Miyát jobban szeretem!

-Miya….-motyogtam és a szemeim könnybe lábadtak.
P.O megölelt és az a melegség, ami áradt belőle még jobban arra kényszerített, hogy sírjak.  De egyben nyugodtságot is éreztem.
- Bármi rosszat is mondtam bocsánat, nem szerettelek volna még jobban megbántani.
-A szüleim szólítottak Miyának. – mondtam alig hallhatóan.
- Sírd csak ki magadat, megnyugszol. –egyre szorosabban ölelt már nagyon zavarba ejtő volt, de most nem igazán tudtam ezzel foglalkozni.
Megtörölgettem a szememet és próbáltam értelmes képet vágni, és nem olyat, mint aki éppen elásná magát szomorúságában.
- Most már tényleg megyek, mert így nem jutok semmire és ráadásul téged zaklatlak, a hülyeségeimmel.
- Ne, mondd ezt nem igaz, inkább örülök, hogy megbízol bennem, és megosztasz velem ily dolgokat.
Felálltam és elindultam fel fele a lépcsőn, majd bementem B-Bomb szobájába, ott kezdtem a takarítást. Az járt a fejemben biztos jó ötlet volt-e, hogy ide jöttem és, hogy maradni akarok-e egyáltalán? Még az is lehet, hogy mégse kellett volna ezt a munkát elvállalnom?!.
- Úgy elgondolkodtál, hogy még a kezed is megállt?! – szólt egy rekedtes hang.  –Ne fordulj meg, csak annyit mondanék, hogy ne szomorkodj, az árt a szépségednek. Minden rendbe jön, csak higgy benne.
Mire hátra néztem, már eltűnt, nem tudom melyik fiú volt, de belém látott. Kifutottam a szobából, de már nem volt sehol, és gondolkodtam, de nem jöttem rá kilehetett az. Mindenesetre köszönöm bárki is voltál.